Az ellenzék budapesti sikere nem azért tesz jót az országnak, mert Tarlós Istvánhoz képest Karácsony Gergely a „kisebbik rossz”. Már csak azért sem lehet így, mert nem is biztos, hogy az: a zuglói parkolás ügye, amelyet a baloldalon nem kevesen jóindulatúan elnéztek, elég ijesztő. Nem kevésbé az a hangfölvétel, amelyen az immár megválasztott főpolgármester arról számol be, hogy szövetségesei fenyegetik, a kerületet pedig szét kívánják lopni.
Másfelől elég elfogult ellenzékinek kell lenni ahhoz, hogy valaki úgy gondolja, Tarlós István a Fidesz legrosszabb arca. Nem az. Nemcsak azért, mert híresen tisztakezű politikus, akinek a nevét soha, semmilyen korrupciós üggyel nem hozták még összefüggésbe. Hanem azért is, mert minden hibájával együtt Budapest élhető, elég tűrhető város, és ebből az utóbbi 9 év sem vett el.
Persze lehet azt is mondani, nem kimondottan Karácsony a kisebbik rossz Tarlóshoz képest, hanem az ellenzék a Fideszhez képest. Csakhogy erről a választópolgároknak legalább a fele ma nincs meggyőződve. Nemcsak azért, mert része az ellenzéki összefogásnak a Jobbik, együtt az antiszemita, cigányellenes, magyargárdás múltjával, illetve némileg jelenével. Hanem azért is, mert Karácsony alkalmatlanozása ide vagy oda, Balatonőszöd, és általában 2006 árnyékában elég sokan és jogosan kételkednek az MSZP és a DK vezette baloldal kormányzóképességében.
Mert ne legyenek illúzióink: a kormányban, ami a jelenlegi rezsimet egyszer majd leváltja, Gyurcsány Ferenc például akár miniszter is lehet, és sokan feltűnhetnek még olyanok, akiket jól ismerünk a 2010 előtti korszakból. Karácsony pártja, a Párbeszéd országosan egy százalékon áll a mérések szerint, a szervezeti erő sokkal inkább a DK és a Momentum.
És ez is valami. Habár a rezsim nem szűnt meg, igenis gyöngült. Hiszen éppen a most megbontott hatalmi koncentráció tette olyanná, amilyen: hibrid ellenforradalmivá, királyivá, kompetitív autoriterré – ki minek nevezi. Ezért hatolt az elevenébe a választási eredmény.
Innen nézve majdnem mindegy volt, ki győz, Karácsony vagy Puzsér Róbert, föltéve, hogy Tarlós veszít. Mert az egész dilemma kisebbik és nagyobbik rossz között, noha népszerű, valamicskét hamis. Volt, aki a kampányát húzta föl rá: Puzsér arról próbálta meggyőzni a budapestieket, hogy zavarják el végre a régi elitet, nemcsak a Fideszt, hanem a baloldalt is, meg egyáltalán az ellenzéket, és helyettük válasszanak „hiteles” és „makulálatlan múltú” vezetőket. Nincsen ebben semmi különös, majdnem minden új politikai párt így beszél. Az ellenzéki tábor Puzsérral szemben és Karácsony mögött álló része, leszámítva persze az MSZP és a DK őszinte híveit, azt vetette ellen, hogy a legesélyesebb jelöltre érdemes csak szavazni, mert minden hibájával együtt ő a kisebbik rossz, és különben is, a másra leadott szavazat pocsékba megy.
Gyakori vitatéma ez: sokan emlékezhetnek arra, hogy annak idején a Trump versus Clinton versus Sanders kampány is ennek a vitának a jegyében telt. Pedig mondom, a dilemma valamicskét hamis. Nem azért, mert magától értetődő a megoldása. Hanem azért, mert
Meg kéne végre tanulni nem várni tőlük semmit sem, de legalábbis semmi jót. Ahelyett, hogy reménykedünk benne, hogy a következő garnitúra majd kevésbé lesz hitvány, és győzködjük magunkat, próbáljuk őket megszeretni, inkább bele kéne törődnünk, hogy a közmondás igaz: a politikus lop, csal, hazudik. Hacsak.
Hacsak nem kényszerítik ennek ellenkezőjére. Ahhoz képest, hogy ez az egész milyen banálisan hangzik, bámulatos, hogy a nem kormánypárti nyilvánosság jó része a kampány előtt és azóta mégis a moralizálással van elfoglalva. Vagy bizonygatja, vagy kétségbe vonja Karácsony rosszaságának kicsinységét. Pedig ennek nem sok értelme, a kérdés másodlagos.
Jelenleg sem az a fő gond, hogy erkölcstelen ember áll a kormány élén, hanem az, hogy egyedül, esetleg klikkjével dönt az ország sorsáról. Önmagában semmit nem segítene rajtunk, ha mondjuk Karácsony személyében egy halkszavú, rokonszenves pasi kerülne a helyére. Még ha minden jó is igaz volna abból, amit némelyek róla mondanak, akkor sem óhajtanék neki akkora hatalmat, mint amekkora a jelenlegi miniszterelnök kezében koncentrálódik. Csakis olyan kormányváltás segítene, ami után az új vezetők keze meg volna kötve. Ami után eltűnne a hatalmi önkény.
Helyette mindre, így a rokonszenvesebbekre is gyanakodni, mindről föltenni, hogy hajlamos a korrumpálódásra, és ezért a hatalmat dekoncentrálni, biztosítandó, hogy senki se kormányozhasson önkényesen, és senki se avatkozhasson kedve szerint az életünkbe.
Ez nem cinizmus és nem is üldözési mánia. Hanem csak annak belátása, hogy a szabad és demokratikus társadalom működtetése terhet ró a polgárokra: ha nem éberek, és az elitet nem kényszerítik, hogy viselkedjen tisztességesen, ezt helyettük senki sem fogja megtenni.
És ilyen társadalom nincs a Fidesz-féle hatalmi koncentráció lebontása nélkül sem. Én volnék az utolsó, aki tapsolna egy esetleges Gyurcsány-miniszterségnek, netán egy MSZP vagy DK vezette kormánynak. Karácsony személye sem kimondottan rokonszenves, és Puzséré sem az. De talán ez nem is olyan fontos. Az a fontos, hogy a hatalom végre kevésbé legyen koncentrált: ehhez pedig kellenek ellenzéki győzelmek, kell, hogy a Fidesz veszítsen, még ha talán az nem is, hogy egészen eltörpüljön.
A szerző politológus, az MTA és a Corvinus Egyetem kutatója
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu
